AnnaHazard

A gyűlölet akkor most jó vagy rossz, és amit mondunk, ellentétben vele szeretjük érezni vagy nem? Az emberek nagy többségét gyűlölni mennyire káros a léleknek és mit tehetünk ellene? Egy rossz tapasztalat elmondása, bár ezt már sokszor meg kaptam, de mégis más volt. Sikeredett ugyan is hogy egy egész család nevetett és nézett rám úgy, mint egy minimum genetikai hulladékra. A vicc kedvéért ki sem voltam öltözve, mi több baseball sapka alá rejtőztem, egy sima fekete felsőben piros nacival creeper-ben. A jelenet: apuka két amúgy nem bosszúból, de igencsak csúnyácska kislányát maga köré fogja és mond valamit, csak hogy nagyjából másfél méterre álltam. Anyuka lefelé néz a cipőmre majd a két kisleány hangos nevetésben tör ki. Mit is mondjak, anyukám először nem értette miért állok meg a bolt közepén nézek, hátra nagyon mérgesen mesélem, el neki hangosan a történetet majd én vagyok a kinevetendő, ha egy apa mások kigúnyolására, kivetésére neveli a gyermekeit. És az nem igaz hogy úgyis másmilyen lesz. Ugyan olyan makacs paraszt vagyok, mint apám, és sokban olyan, mint anyám. És mi fájt az egészben? Hogy a reménytelen esetek mappájába bekerült 2 kislány. De most őszintén engem ez elszomorít. Naponta csalódom emberekben, pedig mindig reménykedve indulok el. Akkor most egy ellenpélda, hogy ne csak szidjuk a mocsárlakó paraszt falkát. Szóval a történet: nem rég utaztam a 16-os buszom fel a várba, a táncszínházba, mert ugye nem vagyunk puttó edények és szeretjük a kultúrát néhanapján. Akkor mű rasztám volt, creeper volt rajtam és hát nem emlékszem, de olyan hétköznapi volt, meg olyan színházas. Szóval mellettem egy olyan harminc körüli férfi ült feltehetőleg élettársával, barátnőjével vagy feleségével fene tudja és elkezdett kérdezősködni a hajamról. Aztán így mindenről nagyjából, ami nem hétköznapit talált rajtam aztán csillogó szemekkel jelentette ki, hogy ez már művészet, olyan vagyok, mint egy alkotás és erre igenis szüksége van a világnak. Hát meg köszöntem, szépen mert igazán jól is esett.