| S a halál, meghajtva magát, oda lépett, Zörgött a bokája, mint sebes orsó: "Szép hölgy, ez a tour az enyém! Mehetünk! Lebbenjen a tánc, az utolsó! Elegáns vagyok én is, sárga, sovány, Táncomban semmi hiba!" S félig vonakodva, félig kimerűlve Oda dőlt a rideg váz karjaiba. Fölkapta s repűltek szívszakadásig, Míg elapadt, megszünt a lehellet. "Itt a szünóra! Tudok én pihenőt: Ott van a város külső fala mellett. Sok szép deli lánykát vittem oda! Víg bálra, kacajra, gyönyörökre Vágytak örökké. És mostan a táncot Pihenik lenn nálam... örökre!" Nem fínom uracskák: durva legények Hoztak koporsót. Ott alszik a lány. Az utolsó füzértánc hervadt maradéki Koszorúként függnek ravatalán. És a reporter, ki hasábokat írt, Hevűlve táncán, szépségén, Röviden odadobja: - "Meghalt s temetik Holnap... Nyugodjék békén!" Ráadták fényes báli ruháját. Kitűnik a termet isteni bája. Sohasem volt szebb, szendébb, ragyogóbb, De senki sincs, aki csodálja. Hizelgő szó nem száll körülötte, Aki egykor úszott a bókban, - Csak egy virrasztó, álmos öreg asszony Dörmöl, dünnyög imát a sarokban. Lábát, a parányit, báli cipőcskék Lágy selyme karolja puhán, kecsesen; Nem fognak kopni, szakadni, habár Hosszú, örök útra megyen! Keze, melyben a büszke, kacér legyező Száz hiu szívnek léha szerelmét Hevitette, szitotta: most alázatosan Szorongat egy feszületkét. A gyászkocsi megjött. Lassu lovak Mennek ki döcögve véle. Villám-fogaton ment egykor diadalra, Szépség remek ünnepére, Hol a pályabirók ámulva susogtak Hódolatot, nem itéletet. Most majd a mélység nyüzsgő csoportja Mond véleményt szépsége felett. A pap, a sirásók s néhány rokon Oda állnak néma körbe. Röviden búcsúznak a sír peremén, Azután lebocsátják a gödörbe. S akit rózsával hintett a világ, Most arra rögöt dobálnak Irgalmas nézők, akik éppen A nyilt sírhoz közel állnak. De az udvaroncok szép hada hol van? Nem jött el azokból senki. Pedig Ezekért táncolta halálra magát, S most a királynőt mégsem követik! Mikor elment a nép s bús dombja fölött Elfoglalta helyét a magányos enyészet: Csak egy alak állt ott hosszan - az az egy, Akit egykor kacagva lenézett! |